2014. január 11., szombat

×Chapter 3×

2014.01.10 Kedd


Light Em Up!
Végre itt vagyok Londonba, az egész repülő úton zenét hallgattam mivel mellettem egy öreg néni meg bácsika ült akik felszállás után egyből bealudtak bár az meg kell jegyezem a mögöttem lévő széken ült egy elég helyes pasi de nem is figyelt rám, na mindegy ilyen a szerencsém. Már a csomagjaim is megvannak és már csak a nagybátyámra várok kint de úgy tűnik késik mert már vagy 10 perce itt kéne legyen tuti megint lefoglalja az egyik kis bandácskája. Ja igen nem is említettem ő ilyen menedzser nem tudom  kinek a menedzsere de nem is érdekel. Én csak beszeretném fejezni itt a sulit, ezért is jöttem ide mert féltem hogy Los Angelesbe túl rossz lenne a szüleim halála miatt. Tudom-tudom 3 éve volt igen nagyon hosszú idő de van aki nem tud könnyen felejteni és hát én is ilyen vagyok. Szerencsére a bátyám nagyon sokat segített  de ő sem tud ott lenni mindig mellettem ezért kellett a környezetváltozás. Annyira elgondolkoztam hogy még azt sem vettem észre hogy valaki ordítja a nevemet, majd pár másodperc múlva megfogja a vállamat mire én hatalmasat ugrok.
- Úristen P-bá a frászt hoztad rám-mondtam zakatoló szívvel, ám mondtam már hogy szeretem becézni az embereket? Ha nem akkor most mondom hogy szeretem.
- Nyugi Ellie, amúgy is nem te ordítottál az előbb mint egy hülye - nevetett fel - bár azt meg kell jegyezem szépen elgondolkoztál
- De nem én késtem negyed órát - vágtam vissza vigyorogva
- Jól van na most már menyünk - mondta és elkezdet húzni az autója felé - de visszatérve a késésre nagy volt a dugó a városban.
- Ááháá értem - bólogattam mind egy hülye majd a beszélgetésünk be is fejeződött. 
Pár per múlva már a ház előtt voltunk és a csomagjaimat szedtük ki a csomagtartóból majd bementünk. A nagybátyám készségesen megmutatta a szobámat és magamra hagyott hogy pakoljak ki. Én persze szorgalmasan szót fogadtam és kipakoltam.
Majd 10 perc múlva újra bejött mivel el kell menjen az ő kis bandácskájához mert valami botrány vagy mi van de engem nem nagyon érdekel. Mivel a nagybátyám felesége késő este ér haza ezért egyedül maradtam és elhatároztam hogy felfedezzem a házat kicsit jobban. Először az emelettel kezdtem ahol volt 3 fürdő szoba és 4 vendégszoba + az ennyim meg a nagybátyáméké, a folyosó végén volt egy zeneszoba ami tele volt sok-sok különböző hangszerrel. A földszinten úgy szintén volt egy vendégszoba meg egy fürdő meg egy nagy nappali egy konyha egy étkezővel. Az én szobámból és abból a szobából ami mellettem van nyílik egy ajtó egy teraszra ahonnan csodaszép a kilátás Londonra  tuti hogy este az időm nagy részét ott fogom tölteni mivel egyszerűen gyönyörű. Mindig London volt az álom városom és hogy most itt vagyok azt hiszem teljesen jóra fog fordulni az életem. Mivel idegenvezetőnek tanulok és idén végzek megpróbálok itt Londonba állást keresni. Mivel gondoltam úgy is csak jövő hétfőn kezdődik a suli ezért bejárom egy kicsit Londont. Egy cetlit hagytam a hűtőn hogy elmentem és majd jövök majd szépen lassan ki sétáltam, magam után bezártam az ajtót és elkezdtem egy tetszőleges irányba sétálni. Nagyon jó irányba jöttem mert éppen egy Starbucks volt az utamban azért bementem és kértem elvitelre egy kávét majd indultam tovább. Addig sétáltam míg meg nem érkeztem a London Eye-hez ami késő délután még szebb volt mind a képeken.
London Eye
Gondoltam fel ülök és fentről is megnézem Londont, és amikor fel értünk teljesen el állt a szavam olyan csodálatos volt mintha egy filmben lennék. Nem is tudom mennyi idő telt el mire le értem talán fél óra, 1 óra? Nem is nagyon izgatott mert még mindig a fenti sokk hatása alatt álltam így elindultam haza fele mert már eléggé későre járt. Amikor haza értem csak a nagybátyám felesége volt otthon akit kettő puszival köszöntöttem és fáradságra hivatkozva a szobámba mentem majd kerestem egy pizsit és elmentem fürdeni majd lefeküdtem aludni mert elégé elfáradtam. 

4 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik :)) SIESS

    VálaszTörlés
  2. Szia! nagyon szépen köszönöm :) megpróbálok sietni

    VálaszTörlés
  3. Mo! Ezentúl írok neked kommenteket, hogy örüljél és ne add fel! Itt vagyunk ha valami gond van akkor szóljál. Én imádom a történeted. Eredeti. És még nem tudjuk ki az a 6 fiú. Vagy ott még nem tartunk? Na mindegy. Én várom a folytatást. Ne felejsd. Ha csak egy ember van aki hisz benned, akkor azzal az egy emberrel le győződ a többi rosszat. És mi többen vagyunk, le győzzük őket Móni! Fel a fejjel. Nem adhatod fel. Inkább hozd a kövi részt, mert unatkozok. Na. Csak egy ember kell, és már győztél.
    Xx. Rebecca, aki hisz benned Mo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen Köszönöm Beba! Igen a 6 fiú még később fog jönni de addig van még egy kis idő. Igaz egy kicsit meginogtam de nem tervezem még abba hagyni bár ki tudja még, na mindegy nem akarom ezt túlreagálni. Még egyszer köszönök mindent és ígérem sietek a kövi részel hogy ne unatkozz.
      Puszi: Mo xx

      Törlés