2014. február 26., szerda

×Chapter 5×


Sajnálom hogy ennyit késett a rész de nem volt ihletem, de remélem most már lesz :) Nem is húzom tovább a szót, hanem jó olvasást!
 Puszi:  Mo xx



2014.01.16 Hétfő


Ellie

Amúgy ha jól számoltam 15-en vagyunk egy osztályba, ami elég szép létszám. Mivel már szünet volt Mrs. Davidson nem húzta tovább az időt hanem elköszönt és kiment. Én egyből Mya felé fordultam majd megkértem hogy mutassa meg a suli további részét, mire ő készségesen igent mondott. Megmutatta a Tornacsarnokot, a Kémia-és Fizika labort, a Könyvtárt,  és az Informatika termet.


Miután megismertem az egész iskolát, gyorsan kellett fussunk mivel már becsöngettek. Éppen hogy a tanár előtt értünk be, már jött is a tanár és kezdte a Kultúra- és vallástörténeti órát. Los Angelesben is volt ilyen órám és eléggé szerettem, mivel elég érdekes dolgokról beszélünk. Az óra hamar eltelt mivel elég sokszor tudtam hozzá szólni, ezért csak repült az idő. Nem érdekel ha elkönyvelnek egy nyomi strébernek, csak nyugodtan gondoljanak amit akarnak én leszarom. 


 A következő óra Történelem volt, a másik amit rohadtul szeretek. Utána viszont matek volt, amit utálok. Mindegyik szünetben az osztályban ültem és olvastam. Viszont ebédszünetben, ami matek után volt lementem az udvara, azon belül pedig le ültem egy fa tövébe. 
Nem sokkal később egy fiú ült le mellém. Zöldeskék szeme úgy ragyogott mint a nap, barna haja pedig fel volt zselézve, egy egyszerű kék pólót és egy farmert húzott fel, ami nem is állt olyan rosszul rajta. Egyikünk sem szólt egy szót sem, én azért mert vártam hogy ő kezdeményezzen, ő pedig gondolom azt várta hogy én végül is  én vagyok az új lány. De könyörgöm ha akar valamit szólaljon meg ne csak üljön. Már kezdtem unni hogy csak ül mint egy néma, meg amúgy is csengettek ezért felálltam és elindultam az info terembe.
 Én értem be utoljára még a tanár előtt,  ezért elfoglaltam az utolsó szabad helyet Mya mellé.  
- Szia Ellie - köszönt amikor le ültem.
- Szia Mya - köszöntem én is és ennyi volt a beszélgetésünk, mivel a tanár ki adta a feladatott majd amikor végeztünk nettezhettünk.
Én egyből felmentem facebookra és megnéztem mi történt. Volt kettő játék felkérésem és 2 üzenetem, az egyiket Alina küldte a másikat pedig egy régi Los angelesi barátom.